blindfriendly
Az EU2020 stratégiának a kölcsönös szolidaritáson kell alapulnia
"Az EU2020-as stratégiájának két pilléren kell nyugodnia. Egyrészt a tagállamok közötti szolidaritáson, amely garantálja, hogy egyetlen tagállamot sem hagyunk hátra a válságban. Másrészt az egyes tagállamoknak is szolidaritást kell vállalniuk a közösséggel, pontosan végrehajtva a közösen meghatározott kötelezettségeket" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője az EU új stratégiai iránymutatásairól rendezett vitához tett írásbeli hozzászólásában.
 
"Az Európai Unió jövőjéről folytatott vita során nem szabad megfeledkeznünk a már működő közösségi politikákról. A Közös Agrárpolitika és a Kohéziós Politika az európai integráció valódi eredményei, a tagállamok, nemzetek közötti szolidaritás szimbólumai - emelte ki a szocialista delegációvezető."
 
"Magyarország képviselőjeként és új tagállami politikusként egyaránt fontosnak tartom az Európai Bizottság által megfogalmazott új prioritásokat: a tudásalapú társadalom kiépítését, az innováció előmozdítását, a társadalmi befogadás erősítését, az új munkahelyek létrehozását, valamint a fenntartható fejlődés keretében az éghajlatváltozás elleni határozottabb fellépést. Nem engedhetjük azonban, hogy az említett területeken elért erősebb összefogásnak a korábbi közösségi politikák gyengítése legyen az ára" - fogalmazott Tabajdi Csaba.
 
Kifejtette, hogy a Közös Agrárpolitika által garantált élelmezés- és élelmiszerbiztonság egyre nagyobb jelentőséggel bír a XXI. században, amikor az élelmiszer és az édesvíz olyan stratégiai jelentősége tesz szert, mint a XX. században a kőolaj. Az EU globális versenyképességét csak úgy lehet erősíteni, ha minden egyes régió fejlett infrastruktúrával, a magas minőségű oktatási, szociális, egészségügyi szolgáltatásokkal rendelkezik és nincsenek leszakadó térségek. Ezért továbbra is szükség van egy erős, szolidaritáson alapuló Kohéziós Politikára, amely az elmaradottabb régiók számára is lehetővé teszi, hogy hozzájáruljanak a közös célok teljesítéséhez.
 
Végezetül Tabajdi a belső piac továbbfejlesztésének szükségességét húzta alá, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke áramlása előtt álló akadályok teljes lebontását követelve. E tekintetben komoly akadályt képez, hogy a Szolgáltatási irányelvet több tagállam nem ültette át jogrendjébe a megadott határidőre.
 
"A meglévő közösségi politikák, a KAP, a Kohéziós politika vagy a belső piaci szabályozás gyengítésével az új tagállamok veszítenék a legtöbbet. Szinte bizonyos, hogy létrejönne a kétsebességes Európa és új választóvonalak jönnének létre Európa nyugati és keleti fele között. Európa veszítene globális versenyképességéből és politikai befolyása is tovább csökkenne az Egyesült Államokhoz és Kínához viszonyítva" - emelte ki Tabajdi Csaba.
 
 
2010.02.25. 09:38
nyomtatás